Mint ahogyan arról – istállótrágyázásról szóló - korábbi cikkünkben is írtunk, a KAP ST AKG esetében a Horizontális szántó és a Talajmegújító szántó tematikus előíráscsoportoknál (TECS) az alapvállalások között szerepel a „A kötelezettségvállalási időszak 5 éve alatt legalább egy alkalommal zöldtrágyanövény termesztése és bedolgozása vagy istállótrágya-, vagy biogáz iszap kijuttatása”, mely vállalást a gazdálkodó ismételt teljesítésre is választhatta.
A többi szántó TECS (Natura2000; MTÉT) esetében a vállalás biogáziszap kijuttatással nem teljesíthető, tehát csak a zöldtrágya vagy istállótrágya alkalmazása elvárt alapvállalásként, azonban a még egyszeri alkalmazás nem itt nem választható.
A pályázati felhívás szerint a Zöldtrágyanövény olyan vetett növényfaj vagy növényfajok keveréke, amely legalább 60 napig növénytakaróként beborítja a talajt és a talajtermékenység javításának céljából teljes tömegében a talajba bedolgozásra (Talajmegújító szántó TECS esetén elművelésre) kerül, ahol az árvakelés nem minősül zöldtrágyanövénynek. (A zöldtrágyanövény elművelése a következő főnövény vetését megelőzően a zöldtrágyanövény borítás talajtermékenység javításának céljából, mechanikai úton, vagy leszárítással történő megsemmisítésével valósul meg).
A fenti kivétellel a zöldtrágyanövény bedolgozása a zöldtrágyanövény talajba történő beforgatásával szántással, vagy talajba történő bedolgozásával, forgatás nélkül, tárcsával valósítható meg úgy, hogy a növényi részek teljes egészében bedolgozásra kerülnek a talajba. Ez tarlóhántással vagy talajlazítással nem teljesül.
Fontos! Zöldtrágyanövény esetén a kaszálék a területről nem hordható le.
A fenti vállalás alapkritériumai megegyeznek bármely teljesítés esetén, azt most is rögzítjük.
Ha a vállalás a TECS alapvállalásai (A) között szerepel, abban az esetben a tevékenység teljesítése alól mentesülnek azok a KET-ek, amelyeken
- a 2025. évi egységes kérelem benyújtási időszak utolsó napjától 2029. december 31. napjáig,
- a KET teljes területének legalább 90 %-án,
- megszakítás nélkül,
- évelő szálas pillangós takarmánynövény vagy évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termesztése történik vagy zöldugarként vagy méhlegelőként kerül hasznosításra.
A területek felülvetése a pályázati felhívás szerint nem minősül az adott területen történő hasznosítás megszakításának.
Fontos azonban, hogy az alapvállalást és a szabadon választott vállalást két külön évben kell teljesíteni, tehát nem kerül elfogadásra egy évben elvégzett istállótrágyázás és zöldtrágyázás.
Ugyanennyire fontos, hogy a tevékenység elvégzését 20 napon belül jelentsük be az EK felületen.
Amennyiben a zöldtrágya növény másodvetésben kerül elvetésre, fontos tudni, hogy nem vehető figyelembe olyan másodvetés:
- amely nem képez összefüggő talajborítottságot a mezőgazdasági táblán,
- vagy a tárgyév november 30. és a tárgyévet követő év február 14. napja között kerül elvetésre.
A zöldtrágyázás elfogadásához szükséges további részletszabályok:
- zöldtrágyanövény vetésének és bedolgozásának is meg kell történnie a kötelezettségvállalási időszak alatt a vállalás teljesítéséhez. A kötelezettségvállalási időszak vége (2029. december 31. napja) után történt zöldtrágyanövény bedolgozása nem vehető figyelembe a vállalás teljesítésének ellenőrzése során.
- A zöldtrágyanövény termesztésének és bedolgozásának teljesítési éve a bedolgozás naptári éve.
- Egy adott kultúra melléktermékként való bedolgozása nem számolható el zöldtrágya bedolgozásnak is.
- Az Agro-ökológiai Program (AÖP) keretében nem termelő területként bejelentett ökológiai másodvetést nem lehet figyelembe venni AKG másodvetésben vetett zöldtrágya növényként.
- Az AÖP talajtakarás szántóterületen gyakorlat teljesítése céljából vetett takarónövény nem fogadható el zöldtrágyanövénynek.
- Egy adott kultúra zöldtrágyaként való bedolgozása nem fogadható el melléktermék bedolgozásnak is.
Az AKG-ban elfogadott zöldtrágyanövények listáját a pályázati felhívás 10. melléklete tartalmazza.
Fentiekkel kapcsolatos további hasznos tudnivalók és információk találhatók a Zöldtrágyázáshoz kapcsolódó NAK kiadványban, illetve a témához készült videóban.
NAK KAP-hálózat ZTE / Sztahura Erzsébet

















