Két hete még a nedves, hűvös és változékony időjárást kedvelő gombák okoztak problémát. Azóta változott a helyzet! A szárazabb és melegebb napok más károsítóknak kedveznek. A platánok levélhullása lelassult és már inkább a szárazság miatt ritkul a fák lombja.
Mintha már kevesebb lepergett levélen lennének jelen a gnomóniára jellemző tünetek a levélerek mentén és a levélnyeleken. Viszont megjelent a lisztharmat. A platán csipkéspoloska lárvái is kikeltek, intenzíven szívogatnak (1. kép). Tehát a soronkövetkező növényvédelmi kezelésnél főleg ezeket a károsítókat kell figyelembe venni. Most a lisztharmat fertőzésére számíthatunk, de a gnomónia sem tűnt el. Amennyiben hirtelen változna az időjárás, akkor újra kell tervezni a teendőket, pl. változtatni kell a gombaölő szerek összetételén.
1. kép: Platán csipkéspoloska kártétele
A vadgesztenye levélbarnulását okozó Guignardia aesculi gombának sem kedvező az időjárás változása. Úgy tűnik, hogy most az aknázómolyok mellett a lisztharmat jelenti a legnagyobb kihívást, ahogyan ezt már korábban is megszoktuk. Amennyiben hirtelen fordulna az időjárás, akkor a vadgesztenyénél is újra kell tervezni a teendőket. A tölgyeken is megjelent a lisztharmat és a csipkéspoloska. A védekezés elve, sőt még az alkalmazandó növényvédő szerek is megegyeznek a platánoknál leírtakkal. A fagyal levele is fakulhat, barnulhat, amit leggyakrabban a fagyaltripszek okoznak (2. kép). Egész nyáron gondunk lehet velük, teljes lombhullást is okozhatnak.
2. kép: Fagyaltripsz kártétele
A csapadékkal és a meleggel a gyomok intenzív fejlődése is megkezdődött. A lakosság és a hatóság érdeklődésének a középpontjában továbbra is a parlagfű áll. A 2008. évi XLVI. törvény 17§ 4. pontja szerint „A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” A fenti törvény egyik végrehajtási rendelete, a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet (a növényvédelmi tevékenységről) 2. § -a szerint a földhasználó és a termelő köteles védekezni, különösen pl.: a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) vagy az arankafajok (Cuscuta spp.) ellen. Az aranka fajok elleni további kötelezettségekről, a 3.§ még részletesebben fogalmaz. A hatóság szankcionálási eljárása hasonlít a parlagfű esetében alkalmazotthoz. Kitolódott az életciklusa, június elejétől október végéig figyelni és irtani kell! A folyamatosan virágzó és a magját elhullajtó arankát csak rendszeres ellenőrzéssel és a fertőzés esetén elvégzett azonnali kapálással, vegyszeres gyomirtással lehet eredményesen gyéríteni (3. kép).
3. kép: Aranka fajok közterületen
A Fővárosi Önkormányzat, a FŐKERT és a Beeco ökoalkalmazás közös akciója a lakosokat is bevonja a közterületi facsemeték öntözésébe. Kiváló kezdeményezés, érdemes lenne más városokban is megszervezni.
NMNK / Zsigó György